feb
24

Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól:

- Doktor úr, óriási bajban vagyok és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket.

- Rendben, mit szeretne tőlem?

- Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.

Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól:

- Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes.

A nő elmosolyodott, gondolván, a doki megértette, mit szeretne. Az orvos folytatta:

- Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg azt, amelyik az ölében van most. Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná. A hölgy elszörnyedt.

- Na de doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket az bűn!

- Szerintem is, - mondta az orvos - de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás.

Az orvos elmosolyodott, érezte, érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van. A bűn ugyanaz!


Remek tanmese arról, hogy az abortusz bűn. Nem is értem, mások hogyan gondolhatják ezt másképp.

Az orvos egy csalárd érvelési technikát alkalmaz, ami a "szakáll érve" néven híresült el. Az eredeti példában a kérdező egy borotvált ember arcához egyesével szőrszálakat ad, és mindig megkérdezi a vitapartnerét, hogy az illető így már szakállas-e. Mivel egy szál szőr nem oszt, nem szoroz, így a kérdések sora végén "kiderül", hogy a borotvált és a szakállas arcú férfi között nincs különbség. Kimondatlanul ezt a technikát használja az orvos is, amikor úgy tesz, mintha egy magzatot és egy egy éves gyereket megölni ugyanolyan lenne. Aki nem veszi észre a csalárd érvelést, annak ez nagyon meggyőzőnek tűnhet (a borotvált férfi valójában ugyanolyan, mint a szakállas!), aki viszont igen, annak ez a tanmese éppen az abortuszellenesség mögött meghúzódó tévedés jó illusztrációja.

Na de a magzat is egy potenciális emberi élet, nem?

A magzat egy potenciális emberi élet, az egy éves gyermek viszont egy megvalósult, már létező emberi élet. A "potenciális" itt fontos különbség, és nem mindegy az sem, hogy hogyan határozzuk meg e szó hatáskörét. Ha például időben visszafelé követjük a fogantatást, mondhatjuk, hogy egy spermium is potenciális élet, és védelemre érdemes. Mivel pedig egy szeretkezés alkalmával spermiumok tízmilliói halnak meg, csak hogy egyetlen egy közülük megtermékenyíthessen egy petesejtet, a gyerekcsinálást ilyen értelemben tömeggyilkosságnak is nevezhetnénk. Ez persze butaság lenne, ami abból fakad, hogy a "megvalósult" és "potenciális" között nem tettünk különbséget, és az utóbbi definícióját túlságosan széleskörűre szabtuk.

Azért a spermium és a magzat között nagy különbség van.

A különbséget folyamatos átmenet hozza létre, és ahogy a szakáll esetében is mesterséges és önkényes dolog megmondani, hogy hány száltól számít valaki szakállasnak, ugyanúgy önkényesen választjuk meg itt is a határokat. Az abortuszellenesek és abortuszpártiak közötti vita abban áll, hogy azokat hol húzzuk meg. Az esemény utáni tabletta például akkor hat, amikor a magzat még csak néhányszor tíz sejtből áll, ami jóval kevesebb, mint az a több tízmillió spermasejt, amit az ondó tartalmaz. Közben persze egy spermasejt találkozott egy petesejttel, ami jó ürügynek tűnik, hogy ott húzzunk egy határvonalat, de ugyanennyire jól meg lehetne húzni például ott is, hogy mikortól van a magzatnak kimutatható szív- vagy agyműködése.

Te is elismered, hogy kell lennie egy ilyen határvonalnak. Miért ne lehetnénk szigorúbbak?

Egyáltalán nem mindegy, hogy a határvonalat hol húzzuk meg. Ha például azt mondjuk, hogy a magzatot már fogantatástól megilleti az élethez való jog, és ehhez minden körülmények között ragaszkodunk, akkor egy sor olyan problémával kerülünk szembe, amivel ma is gondok vannak egyes országokban, ahol az állami támogatású, de egyházi kézben lévő kórházak megtagadják az amúgy legális esemény utáni tablettát a megerőszakolt nőktől, a magzat jogaira hivatkozva. Vagy ahol inkább hagyják a nőket (és velük együtt persze a magzatot is) meghalni, csak hogy ne kelljen abortuszt végezniük. Ha viszont túlságosan kiterjesztjük a határt, a terhes nők egészségét veszélyeztethetjük azzal, hogy késői állapotban veszélyes műtéteket hajtunk végre rajtuk.

Ezek szélőséges helyzetek, ahol talán lehetne engedélyezni az abortuszt, de a történetben nem ilyen helyzet szerepel.

Nem csak a gyermek fejlődése folyamatos átmenet, hanem a helyzetek is, amikkel a nőknek szembe kell nézniük. Van, akinek olyan betegsége van, hogy a gyermek kihordása biztos halált jelentene számára. Van, akit csak potenciális halállal vagy más testi problémával fenyeget. Vannak olyanok, akiknek a tanulmányait szakítaná félbe, és akiknek apa nélkül, egy szegény családban kellene felnevelnük a kicsit, egész életükben nélkülözve, mert nincs biztos családi hátterük, sem szaktudásuk, amit később felhasználhatnak pénzkeresésre. Rengeteg különböző eset lehetséges, és ahogy az állatvilág más részében is elterjedt, hogy betegség vagy erőforráshiány esetén az utódokat megölik vagy a magzatot elhajtják valamilyen módon, ugyanígy az ember történelmét is átfonják a hasonló esetek. Az evolúció során az ember természete is úgy alakult, hogy maximalizálja a várható szaporodási sikerét, és ennek része az is, hogy bizonyos körülmények között ne vállaljon utódot. Mindez persze nem jelenti azt, hogy mindenképpen engedélyeznünk kellene az abortuszt - hiszen az embernek erőszakos ösztönei is vannak, mégsem engedi a jog, hogy megverjen vagy megöljön másokat -, azonban a példák jól mutatják, hogy a kérdés jóval komplikáltabb annál, mint amit az orvos sugall.

Ha komplikált is a kérdés, valahogyan mégiscsak döntenünk kell, akkor pedig szükség van határvonalak meghúzására is...

Szükség van, azonban nem mindegy, hogy azokat miként határozzuk meg. Ha önkényesen vagy különböző vallások isteneire hivatkozva jogokat tulajdonítunk néhány sejtnek, azzal nem érvelünk, csak átfogalmazzuk a véleményünket jogi keretek közé. Lehet vitatkozni arról, hogy kinek mihez van "joga", azonban ez ugyanúgy megfontolást igényel, mint ahogy az abortusz kérdése. A kérdés eldöntésében szerepet játszhat a magzat érdeke, az anya érdeke, a tiltás társadalmi hatásai és sok minden más is. Ezek figyelembe vételével döntött a szekularizált társadalmak többsége az abortusz bizonyos korlátok közötti engedélyezése mellett, és ezek figyelmen kívül hagyásával (vagy lényegtelenné nyilvánításával) döntöttek a tiltás mellett például egyes vallási vezetők.

Nem lehetne az összes problémát megoldani megelőzéssel? Akkor mindenki jól járna.

A különböző megelőzési módszerekkel kapcsolatos felvilágosítás és ismeretterjesztés természetesen hasznos, abből azonban nem következik az, hogy ha már megtörtént a baj, akkor ne segíthetnénk a megoldásában.

ápr
5

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel, és közöttük a következő párbeszéd alakul ki:

Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hm?
Diák: (a diák hallgat)
Prof: Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: Jó-e Sátán?
Diák: Nem.
Prof: Honnan származik Sátán?
Diák: Istentől?
Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák: Igen.
Prof: A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: Igen.
Prof: És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: Igen.
Prof: Tehát ki teremtette a bűnt?
Diák: (a diák nem válaszol)
Prof: Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: Igen, uram.
Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket?
Diák: (a diák nem felel)
Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: Nem, uram.
Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: Nem, uram.
Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák: Nem, uram, attól tartok, nem.
Prof: És mégis hiszel benne?
Diák: Igen.
Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te Istened nem létezik. Na, erre mit mondasz, fiam?
Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van.
Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.
Diák: Professzor, létezik-e a hő?
Prof: Igen.
Diák: És létezik-e a hideg?
Prof: Igen.
Diák: Nem, uram. Nem létezik.

(Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.)

Diák: Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban lehet fehér hőnk, kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 273 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ellentéte a hőnek, uram, hanem a hiánya.

(Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.)

Diák: És mi van a sötétséggel? Létezik-e a sötétség?
Prof: Igen. Hogyan beszélhetnénk az éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, s azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof: Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember?
Diák: Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált az élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte: csak annak hiánya. Most mondja meg nekem, professzor: azt tanítja a diákjainak, hogy majmoktól származnak?
Prof: Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák: Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram?
(A professzor mosolyogva megrázza a fejét, kezdi látni, mi lesz a vita kimenetele.)
Diák: Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt, azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor?

(Nagy zajongás támad az osztályban.)

Diák: Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor agyát?

(Az osztály nevetésben tör ki.)

Diák: Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát? Úgy tűnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak?

(A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.)

Prof: Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: Erről van szó, uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője. 

A diák... Albert Einstein volt.


Einstein tényleg így túljárt a professzor eszén?

A történet nagy valószínűséggel csak kitalált sztori, de semmiképpen sem Einsteinnel esett meg. Einstein ugyan mélységesen vallásos volt 12 éves koráig, de a tudományos könyvek hatására rájött, hogy sok bibliai történet nem lehet igaz. Később ezt írta: "Én Spinoza Istenében hiszek, aki minden létező harmóniában megnyilvánul, és nem abban az Istenben, aki az emberek cselekedeteivel és végzetével törődik.", valamint "Nem hiszek az egyén halhatatlanságában, és az etikát kizárólag emberi ügynek tartom, ami fölött nem áll emberfeletti hatalom.". Mint azt sok más idézet is tanúsíthatja, ha beszélt is Einstein vallásról vagy Istenről, azon teljesen mást értett, mint ami a történetben szerepel.

Az az agyas hasonlat mindenesetre lehengerlő volt.

A hasonlat a lényegét tekintve hibás. Bár elképzelhető, hogy senki sem látta még a professzor agyát, nagyon sokan láttak más agyakat, és a kutatások alapján rengeteg dolgot tudunk az agy működéséről, kialakulásáról és az agyi betegségekről. Tudjuk, hogy agyak léteznek, és tudjuk, hogy ahhoz, hogy a professzor előadást tartson, szükséges, hogy legyen agya. Ha valaki kételkedne abban, hogy ez így van, több különböző, a röntgenhez hasonló képalkotó eljárás és kísérleti lehetőség létezik, amivel megbizonyosodhat erről a tényről. A fentieket Istenről nem lehet elmondani. Az agy esetén szó sincs semmiféle hitkérdésről.

Hát jó, agyat lehet, hogy láttunk már, de evolúciót biztosan nem.

Az evolúció nemcsak megfigyelhető, de egyes esetekben kézzelfogható problémát is jelenthetnek a tapasztalható változások, például az antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek kifejlődésével. Bár nem volt itt egyetlen időtlen megfigyelő sem, aki szó szerint véve végignézte volna az emberi faj kialakulását, más állatok, például a madarak evolúciós változásait, sőt, új fajok keletkezését is megfigyelték már kutatók a természetben. Az evolúciónak számtalan, egymástól független bizonyítéka van, egészen különböző tudományterületekről, és az egész modern biológiának csak az evolúció összefüggéseiben van értelme. Ha valaha megcáfolná valaki az evolúcióelméletet, azt is tudományos adatok alapján, nem pedig hitre támaszkodva tehetné meg. Az a rész, amikor a diák arról beszél, hogy "a majmoktól származunk" jó példa arra, mennyire nem érti az elmélet alapjait sem. Az evolúcióelmélet nem azt mondja, hogy a majmoktól származunk, hanem azt, hogy a majmokkal közös őseink voltak. Itt tehát ismét tudományról, és nem pedig hitről van szó.

És a hőmérséklet vagy a sötétség? Abban sincs igaza?


A hő fizikai szempontból a részecskék rendezetlen mozgása. A hideg - a diák érvelésével szemben - nem a hő hiánya, mivel a részecskék sosem állnak meg teljesen. A "hideg" kifejezésnek az adja az alapját, hogy a testünk másképp reagál a hőre annak mennyiségétől függően. Van, amit hidegnek érzünk, van, amit melegnek. Ez egy biológiai jelenség, amit objektív módon leírhatunk a fizika nyelvén is, ha megadjuk, hogy milyen hőmérséklet-tartományban érzünk valamit hidegnek vagy melegnek. Az teljesen helyénvaló kijelentés, hogy pusztán a fizika alapján nem tudjuk objektíven definiálni, mi számítson "hidegnek" vagy "melegnek", mivel ehhez kell valami (például az emberi érzék), ami alapján meghatározhatjuk. De ez csak játék a szavakkal. Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy hő sem létezik, hiszen az nem valamilyen alapvető fizikai jelenség, csak sok egymástól független részecske viselkedését nevezzük így. Ugyanezt lehet elmondani a fényről és a sötétségről. Ami megkülönbözteti ezeket a jelenségeket Istentől, az az, hogy mind a hő, mind a fény természetét ismerjük, pontos fizikai előrejelzéseket tudunk adni a "viselkedésükre", és számtalan bizonyíték támasztja alá, hogy ismereteink helyénvalóak - függetlenül attól, hogy milyen szavakkal írjuk le őket a hétköznapok során.

Nem azt akarta ezzel a diák mondani, hogy a hideghez hasonlóan nincs gonoszság sem, az csak a jóság hiánya?

A jóság és a gonoszság nem fizikai, hanem biológiai fogalmak, hasonlóan a hideg- és melegérzethez. Vannak bizonyos dolgok, amik evolúciós értelemben hasznosak, és vannak, amik károsak számunkra. Nagyon leegyszerűsítve a dolgokat mondhatjuk, hogy ez alapján nevezzük jónak vagy rossznak őket. A dolog természetesen sok esetben ennél jóval komplikáltabb, de azt mondani, hogy a rossz csak a jó hiánya, nem több merő szójátéknál. Ha a diák szerint szenvedni és meghalni jó, csak nem annyira jó, mint bulizni, akkor teljesen átdefiniálta a jóság fogalmát, ennyi az egész.

Akkor a professzornak van igaza?

Mivel semmilyen tudományosan értékelhető bizonyíték nincs arra, hogy Isten létezne, sem pedig arra, hogy ha létezik, akkor jóságos, ezért a rossz létezésének kérdése csak abból a szempontból érdekes, hogy önellentmondásossá teszi-e az istenhitet. Biztos vagyok benne, hogy kitalálható olyan hasraütés-szerű történet, ami alapján megmagyarázható, hogy miért létezhet a rossz, ha Isten jóságos. Nem csak valós filozófiai érvek, de filozófiai ellenérvek sem léteznek Isten létezésével kapcsolatban, mivel a filozófia nem hivatott eldönteni ezt a kérdést. Innen nézve tehát egyiküknek sem volt igaza. Isten léte vagy nem léte tudományos kérdés. A jelenlegi tudományos ismereteink alapján bizonyos fajta istenképek egyértelműen kizárhatóak, más istenképekről pedig kimutatható, hogy feltételezésük nem szükséges a jelenségek magyarázatához. A történetben a diák erre mondta azt, hogy Isten léte hit kérdése. A hasonlatai azonban kifejezetten olyan dolgokat mutattak be, amik nem hit kérdései. Ebben állt a fő tévedése.

 

már
9

Apa és fia sétálnak az erdőben. Hirtelen a fiú megbotlik, és éles fájdalmat érezve felkiált:
- Áúúúúúúúúúúúúúú.

Meglepetésére hangot hall az erdő gyomrából:
- Áúúúúúúúúúúúúúúúú...!

Kíváncsiságtól fűtve a hang irányába kiált:
- Ki vagy te?

...de az egyetlen válasz ami érkezik:
- Ki vagy te?

Méregbe gurul a fiú és ezt kiáltja:
- Gyáva vagy!

...és a hang visszaszól:
- Gyáva vagy!

A fiú ránéz az Apjára és megkérdezi,
- Apa mi folyik itt?

Fiam - válaszolta az Apja. Figyelj csak! - majd elkiáltja magát:
- Csodállak!

...a hang felel:
- Csodállak!

Az Apja azt kiáltja:
- Csodálatos vagy!

...a hang pedig válaszol:
- Csodálatos vagy!

Majd az Apja elmagyarázza:
- Az emberek ezt VISSZHANGNAK nevezik, pedig ez valójában maga az ÉLET! Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled szemben, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi.


Szép gondolat. Tényleg van ilyen természeti törvény?

Természeti törvények alatt eredetileg fizikai törvényeket szokás érteni, amik részecskék, erőterek és hasonló dolgok viselkedését írják le, nem foglalkoznak az emberi viselkedéssel. A "természeti törvény" kifejezést legfeljebb hasonlatként lehetne használni, vagy ha a szokásostól egészen eltérő jelentést tulajdonítunk neki.

Na jó, de ettől még lehet univerzális törvény.

Az emberek és a társadalom működése összetett dolog, kicsi a valószínűsége, hogy univerzális törvényekkel lehetne előrejelezni a viselkedésüket. Ha körülnézünk, könnyen láthatjuk is, hogy a világ nem e törvény alapján működik, az élet nem mindig azt adja vissza neked, amit másoknak nyújtasz. A kedvességüktől függetlenül lesznek például rákosak az emberek, és az éhes oroszlán sem lesz puszipajtásunk, csak mert tárt karokkal közeledünk felé.

Dehát nem lenne jó, ha mindenki eszerint viselkedne?

Hogy ki mit tart jónak és rossznak, az szubjektív megítélés kérdése, azt azonban tudjuk, hogy ez a viselkedés nem lenne stabil, fenntartható stratégia. Például minél jobban megbíznak az emberek egymásban, annál kisebb az esélye annak, hogy a csalók lelepleződnek, így annál jobban megéri csalónak lenni. Vagy minél inkább szeret mindenki mindenkit, annál több erőforráshoz juthat az, aki csak kihasználja mások szeretetét, de nem viszonozza azt. Ha tehát mindenki így viselkedne, akkor az, aki mégsem követi ezeket a szabályokat, sikeresebb lenne náluk. Amint megjelenne az együtt nem működő viselkedés, a sikeressége miatt terjedni kezdene. Ez azt is jelenti, hogy azok is sikeresebbek lesznek, akik nem feltétel nélkül bíznak másokban, vagy szeretnek másokat, hanem a többiek viselkedése és más tényezők alapján döntenek erről.

Nem minden a sikerről szól...

Akik több erőforráshoz fértek hozzá, hosszú távon jobban tudták terjeszteni a génjeiket, ezért mi mind csalók, és csalás-felismerők utódai vagyunk. Ez határozza meg jelenkori viselkedésünket is.

Akkor mindenki lopjon, csaljon, hazudjon?

Ez sem lenne kifizetődő stratégia, mivel lehetetlenné tenné az együttműködést. Azok, akik hajlandóak együttműködni, összességében nagyobb sikereket érhetnek el, mint akik mindennel csak egyedül próbálkoznak.

Akkor mi a megoldás?

A megoldást évmilliókon keresztül tökéletesítette az evolúció, így jött létre az emberi természet. Ezt befolyásolja még, hogy a modern társadalmunkban más kihívásokkal kell szembenéznünk, mint őseinknek, ezért olyan szabályokat és büntetéseket találtunk ki, amik megpróbálják a viselkedésünket együttműködőbb mederbe terelni.

Nézd, én megtapasztaltam, hogy a tanmese tanácsa működik...

Való igaz, ha bunkó vagy, kisebb az esélye, hogy kedves lesz veled valaki, mint ha te is az vagy vele. Vagy ha barátságos vagy, nagyobb eséllyel lesznek új barátaid. Ezek létező és érthető jelenségek, ebből azonban nem következik, hogy ez egy univerzális törvény lenne, ami mindent meghatároz. Ha például sok pénzed van, nagy valószínűséggel inkább lesznek barátságosak és tisztelettudóak veled mások, mint ha hajléktalan lennél, függetlenül attól, hogy melyikőtök a barátságosabb vagy tisztelettudóbb. Az élet nem mindig tükrözi a viselkedésedet.