feb
24

Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól:

- Doktor úr, óriási bajban vagyok és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket.

- Rendben, mit szeretne tőlem?

- Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.

Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól:

- Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes.

A nő elmosolyodott, gondolván, a doki megértette, mit szeretne. Az orvos folytatta:

- Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg azt, amelyik az ölében van most. Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná. A hölgy elszörnyedt.

- Na de doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket az bűn!

- Szerintem is, - mondta az orvos - de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás.

Az orvos elmosolyodott, érezte, érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van. A bűn ugyanaz!


Remek tanmese arról, hogy az abortusz bűn. Nem is értem, mások hogyan gondolhatják ezt másképp.

Az orvos egy csalárd érvelési technikát alkalmaz, ami a "szakáll érve" néven híresült el. Az eredeti példában a kérdező egy borotvált ember arcához egyesével szőrszálakat ad, és mindig megkérdezi a vitapartnerét, hogy az illető így már szakállas-e. Mivel egy szál szőr nem oszt, nem szoroz, így a kérdések sora végén "kiderül", hogy a borotvált és a szakállas arcú férfi között nincs különbség. Kimondatlanul ezt a technikát használja az orvos is, amikor úgy tesz, mintha egy magzatot és egy egy éves gyereket megölni ugyanolyan lenne. Aki nem veszi észre a csalárd érvelést, annak ez nagyon meggyőzőnek tűnhet (a borotvált férfi valójában ugyanolyan, mint a szakállas!), aki viszont igen, annak ez a tanmese éppen az abortuszellenesség mögött meghúzódó tévedés jó illusztrációja.

Na de a magzat is egy potenciális emberi élet, nem?

A magzat egy potenciális emberi élet, az egy éves gyermek viszont egy megvalósult, már létező emberi élet. A "potenciális" itt fontos különbség, és nem mindegy az sem, hogy hogyan határozzuk meg e szó hatáskörét. Ha például időben visszafelé követjük a fogantatást, mondhatjuk, hogy egy spermium is potenciális élet, és védelemre érdemes. Mivel pedig egy szeretkezés alkalmával spermiumok tízmilliói halnak meg, csak hogy egyetlen egy közülük megtermékenyíthessen egy petesejtet, a gyerekcsinálást ilyen értelemben tömeggyilkosságnak is nevezhetnénk. Ez persze butaság lenne, ami abból fakad, hogy a "megvalósult" és "potenciális" között nem tettünk különbséget, és az utóbbi definícióját túlságosan széleskörűre szabtuk.

Azért a spermium és a magzat között nagy különbség van.

A különbséget folyamatos átmenet hozza létre, és ahogy a szakáll esetében is mesterséges és önkényes dolog megmondani, hogy hány száltól számít valaki szakállasnak, ugyanúgy önkényesen választjuk meg itt is a határokat. Az abortuszellenesek és abortuszpártiak közötti vita abban áll, hogy azokat hol húzzuk meg. Az esemény utáni tabletta például akkor hat, amikor a magzat még csak néhányszor tíz sejtből áll, ami jóval kevesebb, mint az a több tízmillió spermasejt, amit az ondó tartalmaz. Közben persze egy spermasejt találkozott egy petesejttel, ami jó ürügynek tűnik, hogy ott húzzunk egy határvonalat, de ugyanennyire jól meg lehetne húzni például ott is, hogy mikortól van a magzatnak kimutatható szív- vagy agyműködése.

Te is elismered, hogy kell lennie egy ilyen határvonalnak. Miért ne lehetnénk szigorúbbak?

Egyáltalán nem mindegy, hogy a határvonalat hol húzzuk meg. Ha például azt mondjuk, hogy a magzatot már fogantatástól megilleti az élethez való jog, és ehhez minden körülmények között ragaszkodunk, akkor egy sor olyan problémával kerülünk szembe, amivel ma is gondok vannak egyes országokban, ahol az állami támogatású, de egyházi kézben lévő kórházak megtagadják az amúgy legális esemény utáni tablettát a megerőszakolt nőktől, a magzat jogaira hivatkozva. Vagy ahol inkább hagyják a nőket (és velük együtt persze a magzatot is) meghalni, csak hogy ne kelljen abortuszt végezniük. Ha viszont túlságosan kiterjesztjük a határt, a terhes nők egészségét veszélyeztethetjük azzal, hogy késői állapotban veszélyes műtéteket hajtunk végre rajtuk.

Ezek szélőséges helyzetek, ahol talán lehetne engedélyezni az abortuszt, de a történetben nem ilyen helyzet szerepel.

Nem csak a gyermek fejlődése folyamatos átmenet, hanem a helyzetek is, amikkel a nőknek szembe kell nézniük. Van, akinek olyan betegsége van, hogy a gyermek kihordása biztos halált jelentene számára. Van, akit csak potenciális halállal vagy más testi problémával fenyeget. Vannak olyanok, akiknek a tanulmányait szakítaná félbe, és akiknek apa nélkül, egy szegény családban kellene felnevelnük a kicsit, egész életükben nélkülözve, mert nincs biztos családi hátterük, sem szaktudásuk, amit később felhasználhatnak pénzkeresésre. Rengeteg különböző eset lehetséges, és ahogy az állatvilág más részében is elterjedt, hogy betegség vagy erőforráshiány esetén az utódokat megölik vagy a magzatot elhajtják valamilyen módon, ugyanígy az ember történelmét is átfonják a hasonló esetek. Az evolúció során az ember természete is úgy alakult, hogy maximalizálja a várható szaporodási sikerét, és ennek része az is, hogy bizonyos körülmények között ne vállaljon utódot. Mindez persze nem jelenti azt, hogy mindenképpen engedélyeznünk kellene az abortuszt - hiszen az embernek erőszakos ösztönei is vannak, mégsem engedi a jog, hogy megverjen vagy megöljön másokat -, azonban a példák jól mutatják, hogy a kérdés jóval komplikáltabb annál, mint amit az orvos sugall.

Ha komplikált is a kérdés, valahogyan mégiscsak döntenünk kell, akkor pedig szükség van határvonalak meghúzására is...

Szükség van, azonban nem mindegy, hogy azokat miként határozzuk meg. Ha önkényesen vagy különböző vallások isteneire hivatkozva jogokat tulajdonítunk néhány sejtnek, azzal nem érvelünk, csak átfogalmazzuk a véleményünket jogi keretek közé. Lehet vitatkozni arról, hogy kinek mihez van "joga", azonban ez ugyanúgy megfontolást igényel, mint ahogy az abortusz kérdése. A kérdés eldöntésében szerepet játszhat a magzat érdeke, az anya érdeke, a tiltás társadalmi hatásai és sok minden más is. Ezek figyelembe vételével döntött a szekularizált társadalmak többsége az abortusz bizonyos korlátok közötti engedélyezése mellett, és ezek figyelmen kívül hagyásával (vagy lényegtelenné nyilvánításával) döntöttek a tiltás mellett például egyes vallási vezetők.

Nem lehetne az összes problémát megoldani megelőzéssel? Akkor mindenki jól járna.

A különböző megelőzési módszerekkel kapcsolatos felvilágosítás és ismeretterjesztés természetesen hasznos, abből azonban nem következik az, hogy ha már megtörtént a baj, akkor ne segíthetnénk a megoldásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://bolcsessegelemzo.blog.hu/api/trackback/id/tr75101377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.